1949 tavaszán megszólal a telefon Dmitrij Sosztakovics moszkvai lakásában. A vonal túlsó végén Sztálin beszél: azt kéri, utazzon el New Yorkba, és képviselje a Szovjetuniót egy nemzetközi békekonferencián. A zeneszerző óvatosan megjegyzi, hogy a műveit odahaza nem játszhatják. Sztálin meglepettnek tűnik, mintha nem tudna róla, és a tilalmat hamarosan feloldják.
New Yorkban telt ház várja. Sosztakovics felolvas egy beszédet, amelyet nem ő írt. Ebben elítéli Stravinskyt, akinek a zenéjét valójában csodálta. Valaki a közönségből megkérdezi tőle, egyetért-e azzal, hogy a szovjet sajtó nyugati zeneszerzőket bélyegez meg. Sosztakovics feláll, és halkan annyit mond: igen, egyetért.
Ki állt ott a pódiumon? Gyáva kiszolgáló, aki eladta a hangját? Fogoly, akinek nem volt választása? Vagy olyan ember, aki kimondta, amit kellett, hogy a zenéjében elmondhassa, amit akart?
Ugyanaz az ember többször is megkapta a Sztálin-díjat, és ugyanaz a rendszer többször is megalázta.
Ebben az aktában öt alkotót találsz, három diktátor árnyékában. Mindegyikük másképp válaszolt ugyanarra a kérdésre: mit ér a tehetség, ha a hatalom szabja meg az árát? A nyomok alapján derítsd ki, ki hogyan döntött, és mit fizetett érte.
A helyes párosítást dupla kattintással jelöld (✓); újabb dupla kattintás törli. Egyszeri kattintással ×-et tehetsz a kizárt cellákba – ez csak a saját gondolkodásodat segíti, az ellenőrzés nem veszi figyelembe. Billentyűvel: Szóköz = ✓, Enter = ×. Minden kategóriában minden elem pontosan egy alkotóhoz tartozik. A két nem-művész elemet összekötő nyomokat (pl. 14., 15.) jegyezd fel, amíg ki nem derül, kihez tartoznak. A nyomok elegendők a megoldáshoz; előzetes tudás segít, de nem pótolja a bizonyítást. Egy nyomra kattintva áthúzhatod, ha már felhasználtad.
A boríték a teljes megoldást, a forráskritikai megjegyzéseket és a záró reflexiós kérdéseket tartalmazza. Csak akkor nyisd fel, ha végeztél, vagy a tanár engedi.